Képzeld el! Épp csiripelnek a madarak, a Nap melegíti az
arcomat és a lábimat*. Ezt a kellemes őszi meleget kiegyenlíti a ritkán
érezhető szellő. Vakító fényben olvasom Tolsztojt, susognak a fán maradt
levelek, a szárazak pedig már mély hangon ropognak, mikor lépek. Távolról
hallom az autók zaját. Matéria…? Dehogy! Ez csak az Isten lehet!
* Luca után, szabadon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése